2011. április 17., vasárnap

Kommancs

Pannuska tökéletesítette kúszási technikáját, ahogy láthatjátok is, kommandósokat megszégyenítve halad. Mászás terén is jelentősen megugrott a fejlődési helyzet, már 8 lépést is meg tud tenni, a héten bemutatom azt is, ha sikerül elkapni. A sebessége még nem utolérhetetlen, nem azért nem sikerülhet lencsevégre kapni, csak 1-2 napja nyűgösködik, és kicsit lusta is, leginkább az óriás kígyóba fúrja magát fejjel, miközben a popóját az égbe nyomja. Ez sem rossz téma, egészen egyedi fejenállás, maximum ezt tesszük közzé. A másik új rossz szokása, hogy állandóan pipa. Örököltünk már etetőszéket is, így döntve, de ebből lakomázik, már amikor hajlandó az eddigi zabagép fél adagot leerőszakolni, és közben nem befeszítve és elvörösödve morogni és kiabálni. Bár épp most hallottam, hogy kezdődik az akarat megnyilvánulás, tehát ez sem a főztöm romlásának, hanem az újabb korszaknak a jele...Szuper!És azt is nagyon mondják, hogy ez a kor a változások ideje, így nem lepődünk meg az extrán megrövidült alvásokon, és egyéb fura szokásokon se, mint fejenállás, morgás, hajnali kelés... Remélem nem lesznek szokássá!!Viszont a finommotorika kiválóan fejlődik, sasszemmel veszi észre az amúgy sűrűn takarított lakásban a felbukkanó szöszöket, és mikrosebészi technikával csippenti fel őket a mutató és hüvelykujjával. Így gyakorolja ezt apán is, amikor fürdés után a mellkasán pihenve a szőrszálait húzogatja egyenként. Anya ölében a szempillákat próbálja elcsípni, amiket azért igyekszem úgy rebesgetni, hogy a helyükön maradjanak, mert nagyon kitartó, ha ilyen huncutságokat kell véghezvinni. Járunk kétfajta zenés foglalkozásra, amiket imád. Az éneklést eddig is boldogan hallgatta, de hogy ez kiegészül gyerektársasággal is, ez egészen feldobja. Sőt, tökmag létére egyre többször kiabál közbe ő is, nem szívbajos. Múlt héten átkúszott a fél termen, hogy egy nagyfiútól (2 éves) elcsaklizza az autóját. A fiú kicsit meglepődött, amikor odastartolt, de persze nem adta, na ezzel meg Panna nem tudott mit kezdeni, csak pillázott:) Még nem szokta meg, hogy van, aki ellen tud állni a gyönyörű szemeinek!

Kommandós



Izgimozgi

2011. április 5., kedd

Közérdekű

Lassan itt az 1% szezon, és ha nincs konkrét tervetek, kérlek tartsátok szem előtt ezt a két intézményt, hogy minél több babának segíthessenek!
Ők mentették meg Panna életét, amiért mi örökké hálásak leszünk!
Köszönjük!!!

PETER CERNY ALAPÍTVÁNY

Adószám: 19010289-1-42

Máthé Erzsi alapítvány a Koraszülöttekért (SOTE PIC)

Adószám: 18696901-1-13


Nektek is köszönjük!

2011. április 2., szombat






Maargit módra

Újabb kontroll volt esedékes ezen a remek helyen. Hosszas várakozás után sorra kerültünk, ahol persze akadt megint nézeteltérés, de ez már tényleg említésre se méltó. Szóval kedvenc pesszimista gyógytornászunk megint elővette a paráztatós szókincsét, és most a"közel a korának megfelelően fejlődik" mondattal érte el, hogy újabb nyugtalanságba kezdjünk az elkövetkező hetekben. És hogy miért volt erre szükség?Láthatóan nem elég neki az a teljesítmény, hogy 7 hónaposan Panna már szabályosan kúszik, mászás kezdeményekbe kezd fél percenként, és kicsit halad is így, forog és gurul minden irányban, illetve félig már ül. Ezért újabb gyakorlatokat kaptunk, ugyan csak napi 2x-i kiírással, de teljesen feleslegesen szerintem, ezért nem is csináljuk. Ahogy a tornájukat se, már több, mint 4 hónapja, aztán mégis van előre. Aztán megint a szokásos eltérés. Szerinte feszes a lába, és láthatóan aktívabb a jobb kezével, míg Dévény Anna szerint kevésbé használja a jobb kezét, és nem feszes sehol. Persze, hogy annak adok már igazat, aki kevésbé borúlátó, de azért sikerült ennek a "katonás" elkötelezettnek belém állítani az ideget, mint minden alkalommal. Bár most nem dobott be félvállról semmi bénulásos megjegyzést, ahogy első találkozásunkkor tette. Nagyon nehéz elhinnünk, hogy tényleg lehet akár láthatatlan is a fejlődésében a kezdet, és ezáltal kicsit megnyugodhatnánk, és minden megfigyelés csak az örömünkre tehetne, nem a kétkedésre, de ez itt mindig egy pillanat alatt szertefoszlik, és visszaránt a földre, hogy igenis nekünk mindig figyelni kell, még ha Pannus megelőzi is a korát, mert nála minden gyanús. Ezt hozza ki egy "hozzáértő szakember" az aggódó szülőkből. Biztos vagyok benne, hogy még nincs gyereke. Többet nem mondana ilyet soha egy szülőnek, ha kicsi fogalma lenne , ha kicsit is át kellett volna élnie valaha ilyet az élete kincsével. Nem kívánom, még így se, hogy tanulja meg, de el sem tudja képzelni mit okoz a szülői lelkekben az ő szakértői stílusával. Közölni sokféleképpen lehet. A pszichológia nem kötelező tantárgy az ilyen helyeken??Legyen!

Prószák

Panna összeszedett valami taknyi kórt, bár ezen és az orrszívóporszívón kívül nincs más baja. A porszi téma kiborítja, nem egyszerű lefognom, mert apatigris annyira sajnálja, hogy ő érdemben nem tesz hozzá sokat a "kínzáshoz", így egyedül küzdök egy amúgy is örökmozgó, most pedig tomboló gyerekkel és a porszívó alkatrészeivel. Fincsi. Viszont legalább könnyek nélküli a hiszti, és utána egyből abbamarad, tehát csak egyszerűen nem szereti. Remélem ő is így gondolja! Vagy babazsúrban, vagy az újonnan kipróbált zenés foglalkozáson kaphatta el. Ő volt itt az egyetlen, aki még nem tudott járni, de lélegzetvisszafojtva figyelte a többi tökmagot, jó lesz neki baba közösségbe járni. Majd azért kipróbálunk egy másikat is, mert szerintem lehet ennél jobbat is találni, de a lényeg, hogy elkezdtük.
Ahogy a kendős hordozást is. Ezt már korábban is megtettük, csak kevesebb sikerrel. A kezem miatt azonban muszáj evvel kisegíteni magamat, úgyhogy most teszteljük, melyik válik be neki és nekem is. Voltunk is most ezen felbuzdulva egy hordozó klubban, amit nem nekünk találtak ki, de persze nagyon aranyosak és segítőkészek voltak. Én nem vagyok ilyen "ősanya" típus, Panna pedig nem szereti puttony lenni, szóval elég hamar távoztunk. Azért kikölcsönöztünk egy mei tai-t a hónapra, hátha lesz belőlünk valami. Amúgy teljesen meglep a törekvés és a jó szándék, na meg az összefogás, hogy kismamáknak teremtenek ilyen lehetőséget. Havi 1000 forintért kipróbálhatnak nekik tetsző hordozókat, és az erre szervezett klubban még meg is mutatják nekünk, hogyan lehet ezeket használni, zenés foglalkozást szerveznek, és a hordozás oszlopos és kezdő anyái itt eszmecserélhetnek. A mai világban ilyet?!És hozzáteszem működik!Szóval köszönjük!