Nem most akartam erről írni, mert megint egy kalap alá kerül a karácsonyi érzelgéssel, pedig ez állandó. A napokban a lányok azt kérdezték miújság, és én elmeséltem. És erre a kérdésre mindig aktuálisan válaszolunk, és sokszor panaszkodunk. És amikor megint egy panasz kapcsán újabb negatívumokkal jöttem elő, és láttam rajtuk, hogy túl sokat tettem a mérleg ezen serpenyőjébe, elgondolkodtam. Ami állandó, arról az ember nem beszél, mert érzi folyamatosan. Nincs benne újdonság. Nekem. Pedig inkább erről kéne mesélni, és túlcsordulna hirtelen a másik serpenyő. Ha túl kevésszer mesélek erről, még úgy tűnhet, nem ez az igazán fontos oldal nekem, pedig semmi nincs ilyen fontos.
Mit számít mindaz ami történt, és ami ezzel járt. Semmi sem érhet fel evvel a csodálatos érzéssel, hogy gyerekünk lesz, és született. Ez egy megfoghatatlan szerelem, érzés, lelkiállapot, maga a csoda. És miért használom hirtelen olyan sűrűn ezt a szót, csoda?Mert nem tudom leírni, annyi minden tör rám a gondolattól, hogy egyszerűen nem tudom elmondani. Megmelenget, simogat, szeretem, aggódom, félek, ölelném, gyönyörű, imádom...Egy baba előtt, ha azt gondoljuk, hogy teljes az életünk, mert van szerető családunk, egy jól működő párkapcsolatunk, hű barátaink, és megannyi programunk, élményünk és értékünk, tévedünk. Naívak és sívárak vagyunk. Más szóval nem tudom érzékeltetni azt a különbséget, amit a régi életem és a mostani között érzek. Nem is értem, hogy lehettem ennyire öntelt vagy önző, hogy gondolhattam, hogy megvan mindenem, hisz nem volt értelme. Most már mindezeknek értelme is van, minden megváltozott. A helyére fordult a világ. Minden nap új ajándékot rejt. Egy mosolyt, egy mozdulatot, vagy csak, hogy találkozhatunk reggel. Az élet maga. Az ő élete lett az enyém. És ez maga a csoda.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése